Az OLDaLON CSAK VALÓS, ELKÉSZÍTHETŐ, ÉS ELFoGyASZTHAtó ÉteLEK REcEPTJeI SzEREPELNeK!!!

2011. december 30., péntek

Demonchild féle tepsis pizza attack vol. 3.

A kérdés jogos! Ugyan mitől másabb ez, mint az előzőek?! Nos, ezt lényegesen hamarabb el lehet készíteni. Nem kell semmivel sem szórakozni. Gyakorlatilag ez egy szupergyors, szuper király pizza!

Hozzávalók:

30 dkg liszt
2 dl tej
2,5 dkg élesztő
1 evőkanál olaj

cukor

+ ami a feltéthez kell

A liszthez adok egy kávéskanál cukrot és sót, közben a langyos, cukros tejbe belemorzsolom a 2,5 dkg élesztőt. Utóbbit jól elkeverem és máris öntöm a cukros, sós liszthez. Ehhez még egy kevés vizet is szoktam adni (1 decinél kevesebbet). Jól elkeverem az egészet fakanállal, majd a ragadós masszát beleöntöm egy kivajazott (kiolajozott) tepsibe. Elegyengettem benne a tésztát, aminek a tetejére kecsapot raktam, mi a szószt volt hivatott szolgálni. Erre mehet bármilyen feltét. Szalámi, hagyma, kukorica, sajt... A sajtot fénykép után raktam rá, h látszódjék a feltét:



Előmelegített sütőben, légkeverésen 20-25 percig sütöm.

Demonchild féle kolbásszal töltött karaj

Még szent karácsony napján készült. Roppant egyszerű az elkészítése.

Hozzávalók:

1 kg sertés karaj (ez kisebb volt)
1 szál füstölt kolbász

bors
1 kiskanál pirospaprika
olaj
kevés víz

A karajba kést szúrunk, közép tájékon, majd megpróbáljuk kitágítani annyira, h bele lehessen nyomni a kolbászt.



A húst sózzuk, borsozzuk és egy kis pirospaprikával is megkenjük. Egy tepsit kikenünk olajjal, majd egy fél deci vízzel felöntjük. A karaj alá tettünk mást is, meg helyeztünk mellé paradicsomot. El nem ronthatja.



Az egészet lefedjük fóliával, majd 180 fokon sütjük, 2 órán át. Közben azért rá-ránézünk, öntözgetjük a húst saját levével.



2011. december 13., kedd

Demonchild féle lapcsánka vol. 3.

E ködös napon gondoltam mit is süthetnék, főzhetnék? Már tegnap eldöntöttem az amerikai palacsinta sikerén felbuzdulva, hogy nekimegyek megint a lapcsánkának. Harmadjára csak összejött!

Hozzávalók:

2 tojás
18 dkg liszt
1 deci tej
2 gerezd zúzott fokhagyma
40 dkg burgonya
olaj a sütéshez

Mindent jól összekeverünk, kihagyva a krumplit, majd borsozzuk, sózzuk. Ezt botmixerrel jól elkavarjuk, majd hozzáöntjük (a korábban már lereszelt krumplit), vagy belereszeljük a krumplit és ezt is jól elkeverjük. Olyan palacsintatészta állagot kell kapnunk. Ezt már csak egy kis olajon ki kell sütni. Ajánlatos a teflonbevonatú serpenyő. Most nem ragadt le semmi, tökéletes lett! Ráadásul ez a jó néhány szelet két nagyobb krumpliból jött ki! Hoppá! Háromról készítettem is képet. Én vagy simán eszem, vagy tejfölösen, esetleg sajtos/tejfölösen.



2011. december 12., hétfő

Demonchild féle amerikai palacsinta

Hozzávalók:

3 nagy tojás
12 dkg liszt
1 púpozott evőkanál sütőpor
1,5 dl tej
1 csipet só

A tojás sárgáját és fehérjét külön választjuk. A sárgáját összekeverjük a többi alapanyaggal. Közben a fehérjét is habbá verjük, majd beleöntjük a felvert sárgás szószhoz. Teflonos serpenyőt használtam, amibe nem öntöttem olajat. Csak beleöntöttem egy kisebb foltot, majd mikor barnára sült, megfordítottam. A sütőpor lehet kicsit sok volt bele és elég sósra sikeredett, no meg ugye nem használtam cukrot sem. Feltét ízlés szerint.

2011. november 15., kedd

Demonchild féle tepsis pizza attack vol. 2.

Hozzávalók:

5,5 dl tej
1 mokkáskanál cukor
5 dkg friss élesztő
2 evőkanál olívaolaj
1 kg liszt
1 evőkanál só

A szószhoz:

1 fej vöröshagyma
1 gerezd fokhagyma
1 üveg sűrített paradicsom
fél mokkáskanál só
1 mokkáskanál cukor
1 mokkáskanál oregano
1 mokkáskanál bazsalikom (ez nem volt kéznél)
1 dl víz

Az élesztőt felfuttatom 2 deci langyos, cukros tejben. Olyan 15 percig pihentetem. Közben a lisztet elkeverem a sóval. Mikor felfutott az anyag a tejben, hozzákeverem az olajat és jól elkeverem. Ezt az egészet ráöntjük a sós lisztre és gyúrni kezdjük a tésztát. A maradék 3,5 decit menet közben hozzáadogatjuk. Mikor már nem olyan ragadós az anyag és egybeállt, egy deszkára csapjuk és nyújtani kezdjük, 10 percen át, majd letakarjuk és 1 órát állni hagyjuk. Kissé megnő.:)



Míg pihen a tészta, addig elkészítjük a szószt. Finoman lereszeljük a hagymát és fokhagymát (utóbbi nem volt), megdinszteljük egy kevéske olajon és hozzáadjuk azt az üveg sűrített paradicsomot, az egy deci vizet és a fűszereket, meg ami kell. Összeforraljuk. Értelemszerűen megkenjük majd vele a tésztát, amit jól kinyújtunk és kiolajozott tepsibe helyezünk. Feltétnél kinek mi jön be.



A megkelt tésztát amúgy kettévágtam, mert a recept szerint két tepsire elég ez az egész. Kicsit megijedtem, mikor maradtak helyek a tepsiben, de sütés közben csak teret nyert a tészta, ha nem is teljes egészében. A végeredménnyel elégedett vagyok.

Az első adag (kicsit megégett a szósz és elfelejtettem milyen lesz légkeverésen a virsli):



A végeredmény:





2011. november 14., hétfő

Demonchild féle tepsis pizza

Hozzávalók:

Tésztához:

250 g liszt
1 tasak Dr. Oetker Expressz Élesztő
1,5 dl langyos víz
1 teáskanál só
Frissen őrölt bors, ízlés szerint
4 evőkanál olívaolaj

Feltét:

Tetszés szerint. Az enyém így készült:

Kecsap a tésztára, sok
Kolbászkarikák
Hagyma
Kukoriva
Sok sajt
A virslit pl. elfelejtettem rátenni. Oregánó, meg ilyesmik is mehetnek rá.

A lisztet elkeverem ezzel a Dr. Oetker élesztővel, majd hozzáadom a többi alapanyagot. Kicsit rámentem ilyen konyhai robotgéppel, de hamar egybeállt a tészta, így onnantól kézivezérlésre kapcsoltam. Enyhén kilisztezett deszkán kinyújtottam, majd egy sütőpapírral kibélelt tepsibe raktam a tésztát és 15 percig letakarva hagytam. Közben kolbászkarikákat vágtam, hagymát. Kecsappal megkenem a tésztát, felhelyezem rá a felvágott dolgokat, meg pluszba amit még gondolok. Kukorica, sajt...



Előmelegített sütőben 180 fokon, légkeverésen 35 percig sütöm.



Demonchild féle kakaós-rumos süti

A receptet Geritől kaptam.

Hozzávalók:

1 nagy natúr joghurt (200 milis)
1 bögre liszt
1/2 bögre instant kakaó
1/2 bögre “sima” kakaópor
1/2 bögre cukor
1/2 bögre étolaj
2 db tojás
1 vaníliás cukor
1 sütőpor

Az alapanyagokat összekeverem (sorrend mindegy és bónuszként ment bele egy kis rum is), majd egy sütőpapírral kibélelt tepsibe öntöm a masszát. Mivel instant kakaóporom nem volt, ezért 1 teljes bögre sima kakaóporral dolgoztam.



30 perc alatt megsütöm.

Demonchild féle tejszínes-gombás szószos hús, tésztával

Ez megint nagyon egyszerű, de az oldalon mi nem az?:)

Hozzávalók:

30-35 dkg csirkemell
Tejszínes-gombás knorr szósz
Tészta

A húst felkockázzuk, megpirítjuk és felöntjük a szósszal, majd a tésztára öntjük.



2011. október 24., hétfő

Demonchild féle villámgyors kakaós csiga

A receptet Barbitól kölcsönöztem!
http://barbikonyhaja.blogspot.com/2011/10/dios-csiga-villamgyorsan.html

Hozzávalók:

25 deka túró
25 deka liszt
fél deci tej
5 evőkanál olaj
10 deka porcukor
csipet só
fél csomag sütőpor

Kenéshez:

olaj
4 evőkanál porcukor
2 evőkanál kakaópor

A túrót és a porcukrot összekeverjük robotgéppel, majd finoman hozzáadjuk a tejet és az olajat. A lisztet elkeverjük a sütőporral, majd ezt beleöntjük a túrós masszába és kézzel meggyúrjuk (olajos kézzel). Egész szép kis tészta lesz belőle. Ezt egy lisztes deszkán kinyújtjuk, majd megkenjük olajjal, a 4 evőkanál porcukorral és a 2 evőkanál kakaóporral. Felgöngyöljük, hengert formázva belőle, majd 2 centis karikákat vágunk, amiket egy sütőpapíros (vagy vajjal-liszttel kikent) tepsibe helyezünk.



Előmelegített sütőben 180 fokon sütöm, olyan 15 percig, v amíg úgy érezzük, hogy kell sütni.

Demonchild féle 10 perces fánk

Hozzávalók:

4 dl natúr joghurt (3 és fél aktívia, kb)
1 csomag sütőpor
1 csomag vaníliás cukor
olyan 20 deka liszt
2 evőkanál cukor
1 csipetnyi só
olaj a sütéshez

A vaníliás cukor és az olaj kivételével mindent összekeverünk. Ha túl híg, adunk még hozzá lisztet. Jól elkeverem az egészet és forró olajban kisütöm őket (mindegyik oldalát). Egy evőkanállal csorgattam a masszát az olajba, de nem bírtam kerekre formázni, így lett, amilyen lett.:) A vaníliás cukor arra szolgál, h a végén megszórjuk vele a fánkokat.

Demonchild féle vargányás spagetti

Ez sincs túlkomplikálva!

Hozzávalók (ahogy én csináltam):

1 üveg szósz (jelen esetben vargányás)
1 hagyma
spagetti
sajt

A felkockázott hagymát megdinszteltem, majd azon megmelegítettem a szószos üveg tartalmát, közben megfőztem a spagettit, végül a tésztára öntöttem a kész szószt.



2011. október 18., kedd

Demonchild féle Knorr ropogós csirkefalatok, fokhagymás mártogatóssal

Nem igazán vagyok a porok híve, de ez elég jó. Leteszteltem.:)

Hozzávalók:



A 30 deka csirkemellet felkockázom, beleforgatom őket a nagyobb tasak porába, egyesével és mehet is a sütés, olajban. Menet közben persze a kisebb tasakban lévő port elkeverjük 2 evőkanál joghurttal (natúr aktívia), 3-4 evőkanál majonézzel, fóliát teszünk a tetejére és berakjuk a hűtőbe. Gyorsan megvan és finom is.

Észrevétel: Az előírt 30 deka csirke kevésnek bizonyult, mert jócskán maradt még panír.



2011. október 16., vasárnap

Demonchild féle "Geri féle fahéjas-almás-joghurtos finomság" :)

Kíváncsi voltam, ezért én is elkészítettem. Igazán pompás lett. Nem írom le a receptet, mert mindent ugyanúgy csináltam, ahogy az az előző bejegyzésben írva vagyon, bár mégis lenne egy személyes észrevétel. Talán csak az én hóbortom, de nem annyira szeretem a cukrot és a végeredmény túl édesnek találtatott. Lehet jobban jártam volna, ha kevesebbet teszek bele. A végén pedig megszórtam az egészet egy kis fahéjas porcukorral.



2011. október 14., péntek

Geri féle fahéjas-almás-joghurtos finomság

Hozzávalók:

2 bögre bármilyen ízű joghurt
2 bögre cukor
4 bögre liszt
1 sütőpor
1/2 bögre olaj
3 tojás
csipet só
joghurthoz illő gyümölcs a tetejére
egy kis fahéj a tésztába

Elkészítése:

Ezeket az alapanyagokat összekeverjük. Közepes tepsibe öntjük és tetejét megszórjuk a gyümölccsel. Közepes lángon 30-35 percig sütjük.

Geri a felét már be is csapta:



Beküldte: Geri

2011. október 11., kedd

Demonchild féle töltött-rántott paprika

Azt hiszem ez most az egyik legnagyobb dobásom.

Hozzávalók:

30 deka csirkemell
szalonna
1 hagyma
1 zsemle
2 paprika

bors

köretnek rizs

A hagymát és a szalonnát megpirítom, rá a felkockázott csirkemell (apróra vágott), fűszerezem, sütöm, menet közben beledobom a szintén felkockázott zsemlét. Kissé odaégettem a hagymát, meg a szalonnát, mivel sokáig sütöttem, mert kifelejtettem a zsemlét, de nem lett rossz tőle. Menet közben kivágom a paprika "nem ehető" részét és megfőzöm a rizsecskét (hideg vízbe tettem, hagytam, h a tetejét ellepje még 2,5 centi víz, 15 percig főztem a legmagasabb fokon fedő nélkül, majd 15 perc fedő alatt - tilos felnyitni -, végül 10 percet hagytam hűlni levéve a tűzről, szintén fedővel... bizony a só kimaradt, de receptet követtem).
A hagymás-szalonnás-csirkés-zsömlés kombó, mikor elkészül, megtöltöm vele a paprikát, aztán jöhet a panírozás. 2 tojásba kevertem egy kis lisztet, elkevertem, megforgattam benne a töltött paprikát, majd zsemlemorzsa, megint lisztes tojás, megint morzsa. Duplán paníroztam, biztos, ami biztos. Ezt kéne tenni rántott sajtnál is.
Mikor kész, jöhet a tálalás. A rizst egy ksiebb csészébe teszem, lelapítgatom, majd ráöntöm a tányérra. Bár nem tüntettem fel, de készült hozzá ilyen kapros mártás is. Instant persze, összekeverve danon aktíviával. A képen a kis feketeségek lennének a hagymák. Mint mondtam, kissé odaégtek, de nem ment a minőség rovására. Ha nem ilyen görbe paprikákat veszek, akkor jobban el tudtam volna oszlatni bennük a tölteléket és mutatósabb lenne.





2011. október 9., vasárnap

Demonchild féle bögrés süti, 5 perc alatt

Ez ennyi!

Hozzávalók:

4 evőkanál liszt
1 fél kiskanál sütőpor
4 evőkanál porcukor
2 evőkanál kakaópor
1 tojás
3 evőkanál tej
3 evőkanál olaj

Az alapanyagokat egy nagyobb tálkában összekeverjük, majd mivel két adag kijön belőle, 2 kis csészébe öntjük a masszát. Elég félig, mert 3 perc alatt (maxon) jól felpuffad a mikróban.





2011. szeptember 27., kedd

Demonchild féle extravagáns saláta

Gondoltam egyet és alkottam valamit. Kicsit furcsának tűnhetnek az alapanyagok, de szerintem passzolnak egymáshoz. A sima sajtot is szoktam almával, vagy szőlővel enni. Nem zárkózom el semmilyen jóízű étel elől.:)

Hozzávalók:

alma
szőlő
lilahagyma
feta sajt(nak tűnő sajt, v hasonló)
szerecsendió (elhagyható, vagy helyettesíthető)

Egy kis tálnyit készítettem, így elég egy fél alma, egy fél lilahagyma, meg pár szem szőlő. Ezeket apró darabokra vágjuk, majd hozzáadjuk a kis kockákra szelt feta sajtot. Kíváncsiságképp reszeltem rá egy kis szerecsendiót. Megértem a fanyalgókat, de egy misét megér!

Demonchild féle kukoricás-tejszínes ragu, spagettivel

Azt hiszem ez lett most a kedvencem.

40 deka csirkemell
1 fél konzerv kukorica
tejszín
hagyma
1 fokhagyma

bors
oregánó (ezt kihagytam)
kevés olaj
spagetti tészta

Eredetileg póréhagymát írtak, de az nem volt, így maradt a jó, hagyományos hagyma. Apró darabokra vágtam, a fokhagymával együtt, majd egy kis olajon üvegesre sütöttem őket. Ekkor az apró kockára vágott csirkemellet is rátettem, így pirítottam őket, gyakran egy pár mm vízzel hígítva az egészet. Mikor jónak éreztem, hozzátettem a fél doboz kukoricát, úgyis sütöttem még, majd az egészet felöntöttem egy doboz (200 mm ) tejszínnel. Kb. még úgy 10 percig rotyogtattam és lekapcsoltam alóla a tüzet. Eközben persze elkészítettem a tésztát is. Leírhatatlan a végeredmény!:) Isteni lett!



2011. szeptember 26., hétfő

Demonchild féle háromszög sajtleves

Furcsának tűnhet, de félelmetesen mesteri az íze.

Hozzávalók:

3 dkg vaj
fél evőkanál liszt
7 deci víz
4 kocka/háromszög (medve)sajt
2 gerezd fokhagyma
5 deka reszelt sajt
bors
fűszerkömény
(utolsó kettő elhagyható)

Elvileg egy rántást kellett volna csinálnom, de nem úgy sikerült, mint mondjuk egy videóban, amit megnéztem előtte. Majdnem egy evőkanálnyi vajat tettem a lábasba, arra pedig fél evőkanál lisztet szórtam. Nem egy folyékony levet kaptam, hanem vmi pépes vmit, de nem zavart a dolog, ezért felöntöttem azzal a 7 deci vízzel. Repült bele a 4 medvesajt, a 2 összenyomott fokhagyma, sóztam, borsoztam, s mivel kedvelem a sajtot, ezért két marék reszelt sajtot is hozzátettem. Kicsit olyan "tojásleves érzésme" volt, ezért megkívántam a fűszerköményt is. Kb. 20-22 percig rotyogott ez a mix, míg készen nem lett. Akkor jó, ha már kellőképp "elpárologtak" a sajtdarabok. Bevallom, kissé elsóztam, túl sok reszelt sajtot tettem bele, de nekem így is nagyon bejött. Tálaláskor szórtam bele egy kis boltban is kapható pirított kenyérkockát, meg gyártottam le mellé egy pirítóst.





2011. szeptember 22., csütörtök

Demonchild féle krumplis lángos vol. 2.

2011-ben is megcsináltam ezt a csodát és néhol beújítottam is.

Hozzávalók (továbbra is):

fél kiló liszt
3,4 nagyobb krumpli (2,5 deka)
50 gr élesztőnek a fele
2 deci tej
1 evőkanál cukor
sütéshez fél liter olaj

Megfőzöm a krumplit, majd pürévé változtatom. Egy deci tejet a mikróba teszek és csak addig melegítem, míg langyos nem lesz (már ha hideg tejjel dolgozunk). Beleteszek az 1 deci tejbe 1 evőkanál cukrot, majd beledobom azt a fél élesztőt. Felfuttatom. A krumplit összekeverem a liszttel, majd mikor felfutott a habarcs, ráöntöm ezt is a lisztes krumplira. Gyúrogatom olajos-lisztes kézzel, majd 20-30-re hagyom, hogy megdagadjon. Megint gyúrogatom és ha túl ragacsos, szórogatom rá a lisztet, meg olajjal kenegetem. Kisebb darabokat tépek a kész műből és azokat is kinyújtogatom, majd forró olajban kisütöm. Bár a képen nem látszik, 2-be is raktam kolbászkarikákat. Egy hosszabb szelet egyik végébe teszem ezeket a darabkákat, majd ráhajtom a másik felét és így mennek az olajba. Természetesen bármit pakolhatunk bele. Jó dolog.

Végezetül most is elkészítettem hozzá az elmaradhatatlan fokhagymás löttyöt. 5 gerezdet lereszeltem és mivel csak 5-öt, ezért 5 kiskanál vízzel hígítottam.

2011. szeptember 18., vasárnap

Demonchild féle roston sült csirkemell, hagymás joghurtmártással

Három változtatást eszközöltem. 1, olívaolaj nem volt, ezért hagyományos olajat használtam
2, minden más fűszer volt, kivéve ezt a rozmaringot, ezért helyette reszeltem rá egy kis szerecsendiót, megszórtam sülthús fűszerkeverékkel, meg egy kis morzsolt majorannával
3, a mártásnál csökkentettem az adagot

Hozzávalók:

csirkemell
1, 2 paradicsom
2 dl natúr joghurt
1 evőkanál mustár
2 gerezd fokhagyma
1 hagyma

bors
egyéb fűszerek (sülthús fűszerkeverék, egész szerecsendió, morzsolt majoranna)
olaj

A húst szeletekre vágjuk, sózzuk, borsozzuk, egyéb fűszereket használunk, tetszés szerint. Teflon serpenyőt írt, így azt használtam. Mióta megvettem, nem is volt használva. Azt kell mondjam, hogy ez az Úr ajándéka a világnak. Óriási találmány!:)
Szóval egy kevés olajon gyönyörű színűre sütjük a húst, majd mikor végeztünk a szeletek sütésével, akkor jöhetnek a vastag karikákra vágott paradicsomok. Hamar megég, így nem kell sokat sütni.

Jöhet a mártás. A hagymát nagyon apró szemekre vágjuk, majd hozzáadunk 2 gerezd fokhagymát, sózzuk, borsozzuk, ráöntjük a 2 deci natúr joghurtot, teszünk hozzá 1 evőkanál mustárt, elkeverjük és kész is vagyunk! A mártás a hússal és a paradicsomkarikákkal már önmagában is tökéletes, de én azért köretnek legyártottam egy kis sültkrumplit is.



2011. szeptember 13., kedd

Demonchild féle tojássaláta

Hozzávalók:

5 tojás
1 lilahagyma
2 deci majonéz
2 deci natúr aktívia, vagy tejföl (én aktíviát használtam)
1 teáskanálnyi mustár

bors
porcukor

A tojásokat megfőzzük (mikor forrt, akkor tettem bele őket, majd mikor teljesen felforrt, rászámoltam 10 percet), közben elkészítjük a mártást. Én mondjuk előtte apróra vágtam a hagymát és egy tálkába helyeztem, majd erre öntöttem a 2 deci majonézt, 2 deci aktíviát, 1 teáskanálnyi mustárt, ezt besóztam, beborsoztam, adtam hozzá egy kevéske porcukrot, majd jól elkevertem az egészet. Mikor a tojások elkészültek, ezeket is apróra vágjuk és mehet a mártásba. Jól elkeverjük és betesszük az egészet a hűtőbe. Úgy érzem ismét ehetőt alkottam.:)



2011. szeptember 8., csütörtök

Demonchild féle csirkemell pörkölt

Összeszedtem bátorságom és húsból főztem végre! Ez volt az első bevetésem és szerintem átestem most a tűzkeresztségen. Azt kell mondjam, isteni lett a végeredmény!

Hozzávalók:

Bármilyen hús (én csirkemellet használtam)
2 hagyma
1 paradicsom
1 paprika
1 evőkanál pirospaprika

bors
meg egy kis csilit is dobtam rá

Egy kevéske olajon üvegesre párolom a 2 apróra vágott hagymát, majd leveszem a tűzről, hozzákeverek 1 evőkanál pirospaprikát és beledobom a már korábban megmosott és kockára vágott csirkemellfilét. Ekkor hozzáadok annyi vizet, ami ellepi az egészet. Só, bors, minden mehet rá és beleraktam 1 egész paprikát, meg egy paradicsomot is. Főzöm fedő alatt. 25 perc környékén takaréklángra tettem és még 20 percig főztem, közben elkészítettem mellé a tésztát. Ez ennyire egyszerű!



Tálalni bármivel lehet. Én a csemegeuborkára esküszöm! Ez a legjobb mellé!



Igazán büszke vagyok most magamra! Végre sikerült!:)