Az OLDaLON CSAK VALÓS, ELKÉSZÍTHETŐ, ÉS ELFoGyASZTHAtó ÉteLEK REcEPTJeI SzEREPELNeK!!!

2010. december 30., csütörtök

Rocky Rings

Rocky ismét lecsapott!

Hozzávalók

100g liszt
1 tojás
1 deci világos sör
3 fej vöröshagyma
1 evőkanál olaj

A tojás sárgáját és fehérjét külön választom. A sárgáját beleteszem a lisztbe, beleöntöm a sört és frankón összekeverem. A tojás fehérjét habosra verem, ezt az olajjal együtt beleteszem az imént összekevert cuccba, majd az egészet csomómentesre keverem és persze sót is adok a tésztához. Olvastam olyat hogy cherryt is tesznek a tésztába, ami frankó ízt ad neki, de ilyen itthon nem volt így nem tudtam kipróbálni.



A hagymákat vastag karikákra felvágom.



A karikákat megforgatom a tésztában úgy, hogy mindenhol befedje a tészta.



Forró olajban mindkét oldalát aranybarnára sütöm.



Sütés után sózom. Én azt hiszem ez köretnek számít, szóval mindenféle húsok mellé jó, de akár magában is isteni.



Beküldte: Rocky

2010. december 24., péntek

Demonchild féle karácsonyi sajtos-sörös bundában sült halfilé

Gyors megjegyzés: Anyukámmal közösen készítettem eme csodát, ezért mellőztem a szokásos kellékeket (játékok, dvd-k).:)

Hozzávalók:

Halacska
10 evőkanál liszt
2 tojás
2 deci sör
5 evőkanál reszelt sajt
3 evőkanál olaj
1 fél citrom leve

1 evőkanál vágott petrezselyem
Olaj a sütéshez

A két tojást egy tálkába dobjuk, persze héja nélkül, mehet bele a 10 evőkanál liszt, só, 5 evőkanál sajt, a fél citrom leve, 2 deci sör, 3 evőkanál olaj, egy evőkanál petrezselyem, felkockázva.



Végül ezt felverjük botmixerrel. Hagyjuk kicsit állni.



Aztán a már korábban tejbe áztatott halacskákat megforgatjuk lisztben, utána megmártjuk a "masszában", végezetül forró olajban kisütjük!







Észrevétel: Sűrű palacsintatésztát csináljatok. Menet közben rakjatok bele lisztet, ha kevésnek találjátok!

Kellemes ünnepeket és B.Ú.É.K. mindenkinek!

2010. december 23., csütörtök

Demonchild féle karácsonyi Fanta szelet

Gyors megjegyzés: Anyukámmal közösen készítettem eme csodát, ezért mellőztem a szokásos kellékeket (játékok, dvd-k).:)

Hozzávalók:

5 tojás (a tepsi méretétől függ, hogy mennyit kell használni... ahány tojás, annyi evőkanál cukor és liszt adja a tészta alapanyagát)
5 kanál cukor
3 kanál liszt
2 kanál kakaó
Fél kiló túró
20 deka ráma margarin
20-25 dkg porcukor
1 darab citrom
2 csomag vaníliás cukor
2 csomag vaníliás pudingpor
7 deci narancsos Fanta

A piskóta részének elkészítése: 5 tojás sárgájához 5 kanál cukrot adunk, ezt habosra verjük fakanállal. A tojás fehérjét felverjük turmixgéppel, jó keményre. A 2 kanál kakaóhoz 3 kanál lisztet adunk.



A felvert habhoz hozzáadjuk a habosra vert tojássárgát, majd folyamatos keverés mellett hozzáöntjük a kakaós/lisztes kombót is. A kakaós masszát egy kivajazott (a bevajazott tepsi tetejét behintjük egy kis liszttel is) tepsibe öntjük, majd sütőbe tesszük. Egy jó 10-15 perc sütés elég is, a már jól előmelegített sütőben, 170 fokon.



A túrókrém elkészítése: Fél kiló túróra rávágjuk kis szeletekben a 20 deka ráma margarint, erre dobunk 20-25 deka porcukrot (20-at tettünk, majd kóstolásnál ha nem volt elég édes, még tettünk hozzá) és egy egész citrom héját lereszelve. Végül kézzel összegyúrtam mindezt.



A Fantás zselé elkészítése: Egy kis fazékba 2 csomag vaníliás pudingport, 2 csomag vaníliacukort, 4 evőkanál cukrot tettünk, kimértünk 7 deci Fantát, ebből egy kicsit ráöntöttünk ezekre az anyagokra, majd csomómentesre kevertük, végül a maradék Fantát is hozzáöntöttük. Majd a kis edény alá gyújtottunk, majd sűrűn megkeverve "zselévé forraltuk", eztán hagytuk kicsit hűlni.



A már korábban elkészített piskótára rákenjük a túrókrémet.



Végezetül: A kissé kihűlt, ám már jó keményre dermedt Fantás zselét vastagon rákenjük a túróval megkent piskóta tetejére és hagyjuk hűlni a kész terméket. Ajánlatos vmi hideg helyen tárolni.



Kellemes ünnepeket és B.Ú.É.K. mindenkinek!

2010. december 19., vasárnap

KVT tészta

KVT tészta

azaz Kolbászos-Virslis-Tojásos tészta.
Egyszerű, gyorsan elkészíthető, de rohadt finom kaja!

Hozzávalók:
- fél csomag fodros tészta
- egy csomag virsli
- egy jóféle kolbász és/vagy egy tasak szalámi
- 3 db tojás
- só vagy egyéb tetszőleges fűszerkeverék

Elkészítés:
A tésztát sós vízben főzzük meg.



Közben rakjuk oda a tojásokat is főzni, nemárt jó keményre főzni, hogy fel lehessen vágni apró kockákra. A békebeli időkből származó tojásszeletelő kiváló eszköz erre. A kolbászt, szalámit és a virslit vágjuk ízléses darabokra. (Ajánlom a büdzsés virslit mert olcsó és nagyon finom sütve).



Rakjuk serpenyőbe ezt a kolbász-virsli egyveleget, majd kevés olajban süssük meg.



Közben többször szórjuk meg valamilyen fűszerkeverékkel. (vagy legalább egy kis borssal). A főtt tésztát szűrjük le, majd borítsuk rá a virslis-kolbászos egyveleget valamint a felkockázott tojást. Jól keverjük össze és már tálalható is.

Ahogy lenni szokott a tésztát kicsit elfőztem, valamint a 3 tojásból 2 romlott volt, így kevés lett a tojásos hatás, de azért így is rohadt finomra sikerült. Bár ez 80%-ban a jófajta szaláminak és virslinek köszönhető.



Ennyi. Zabáljatok.

Üdv, Krisz

2010. december 18., szombat

Perkelt álá Rocky

Hozzávalók:

-Valamilyen húsáru.Én itthon csirkemellfilét találtam, ezért azt pakoltam bele, de bármilyen hús megteszi.Koliban a perkeltmesterek csirkenyakból szokták csinálni, mert az olcsó, de az is baszadék finom.

-Vöröshagyma.Legalább annyi kell bele mint amennyi hús van.Nem kell vele fukarkodni, ugyanis ez adja meg az ízét, meg a szaftját.

-Olaj
-Só
-Bors
-Őrölt csemege paprika
-Őrölt csípős paprika

A műveletet a hagymák pucolásával kezdem.Kockára felaprítom az összeset, választok egy lábost amibe előreláthatólag minden cucc belefér, majd a kockára vágott hagymát belerakom olajat öntök alá, annyit hogy félig-meddig ellepje, majd gyenge lángon üvegesre párolom.



Miután üvegessé vált a hagyma, belerakom a már kockára aprított húst, amiről természetesen levágdostam mindenféle cafrangot, amiről úgy gondoltam hogy nem szívesen harapnék rá. Ilyenkor sózom a cuccot és addig sütöm a húst, amíg ki nem fehéredik az összes.



Ha ez megvan felöntöm annyi vízzel ami majdnem ellepi az egészet. Ilyenkor addig főzzük közepes lángon mígnem majdnem elfő az össze víz róla.



Ha nagyjából elfőtt a víz, akkor jöhet a fűszerezés. Frankón megborsozzuk, annyi pirospaprikát teszünk bele, hogy szép piros színt kapjon, összekevergetjük majd jöhet a kóstolás. Ha ízlik akkor pont eltaláltad a fúszerezést ha nem akkor szórsz bele még sót, vagy ami hiányzik. Én tettem bele őrölt csípőspaprikát is mert imádom a csípős kajákat.



Legegyszerűbb ha tésztát főzünk hozzá, de lehet rízzsel/krumplival is fogyasztani.Ajánlom, hogy egyetek mellé egy kis csemegeubit vagy céklasalátát.(ezeknél nem létezik jobb cucc a világon)



Beküldte: Rocky

2010. december 14., kedd

Demonchild féle krumplis lángos

Hozzávalók:

Fél kiló liszt
2,5 dkg krumpli
50 gr élesztő fele
2 deci tejcsi
1 evőkanál cukor


Először is az alapok. Fél kiló liszt egy külön tálkába, megfőzzük a krumplit, összetörjük és besózzuk. Egy deci tejcsit melegítünk mikróban. Langyos legyen. Utána belerakjuk azt a kanál cukrot, majd a fél élesztőt. Hagyjuk felfutni a cuccot.



Fogjuk a lisztet és elkeverjük a krumplival, majd rá a felfutott "habarcsot", végül a maradék egy deci tejet. Én valójában az egészet összedobtam, egyszerre és úgy kezdtem el gyúrni. Kicsit nehezen állt össze a dolog, de végül csak egybe raktam. Ököllel vertem a tésztát és állni hagytam.



Hagytam úgy 10-15 percig állni a tésztát. Csodák csodájára a duplájára dagadt. Azt is kicsit elgyúrtam.



Kiszaggattam kisebb részeket, majd azokat is elnyújtottam egy tepsin.



Az első pár darab.



Végül a kész termék.



Végezetül kevertem egy fokhagymás valamit is hozzá. Amit a lángosos bódékban is rá lehet kenni a lángosra.:) A receptet magától egy lángosos gyerektől olvastam. Azt mondta, hogy ha 2 gerezd fokhagymából csinálod, akkor 2 kiskanál víz kell hozzá. Azzal kell hígítani és ennyi. Kész. Lereszeled a fokhagymát és dúsítod annyi kiskanál vízzel, ahány gerezdet felhasználtál.

2010. december 2., csütörtök

Leányka úti palacsinta

Zorba kapitányék receptje:

Kitaláltuk, hogy ma csinálunk szobatársammal ilyen palacsintát. Én beszereztem az első képen látható hozzávalókat, majd hozzáadtam 6 tojást, cukrot és egy kis sót, majd felvertem őket. Utána lassan adtam hozzá lisztet, 9 deci tejet és elkever
tük csomómentesre :D Utána adtunk hozzá olyan fél liter ásványvizet. A mérőpohár a sopronis üveg volt. Pihenni hagytuk egy órára (előtte-utána kép), majd elkezdtük csinálni. Stopperral kimértük, hogy kb 3 perc kell egy oldal megsütéséhez. A forgatást dobálással oldottuk meg. :D Összesen 27 palacsinta sikerült. Kakaós és lekváros vegyesen. Úgy ennyi :) A képek:

















Jó étvágyat!

Beküldte: Zorba kapitány

Hó végi tarhonya, Shen módra

Mikor alapdolgok még vannak otthon, de husi már nincs, akkor nem túl nagy fantáziával remek kajákat lehet készíteni.

Ilyen a húsnélküli tarhonya. Én spec. nagyon szeretem a tarhonyát.

Jelen esetben csináltam egy sima pörkölt alapot, három fej vöröshagyma dinsztelése szalonnazsíron,

(ha van otthon, mehet bele két-két feldarabolt paprika, paradicsom is)

só, bors, pirospaprika, majd az egészet felöntöttem erőleveskockás 1,5 liter vízzel.

Ezt főztem kb.25 percig. Közben megpirult zsíron az 1 kiló tarhonya, fel lett engedve vízzel, és ment főni, míg meg nem puhult. Akkor ráöntöttem a pörköltszaftot, és most nagyon várom, hogy kihűljön. :D

Savanyúságnak pedig tökéletes a sima savanyúkáposzta.

Jó étvágyat!

Beküldte: Shen

2010. november 29., hétfő

"Különleges fasírt", ahogy csak a Demonchild tudja

Hozzávalók (csak amit és amennyit használtam):

- konzerves darálthús (én egy 320 grammosat kaptam elő)
- só és bors (bár bors helyett vmi más fűszert használtam, mert elfogyott a kis csibész)
- 2 darab tojás
- 1 kis fokhagyma
- 1 kis szelet kenyér
- egy rakás zsemlemorzsa

Fogtam a konzerves darálthúst, egy mélytányérba vágtam és másfél percre bedobtam a mikróba, hogy megpuhuljon. Innentől könnyebb volt feltörni villával ezt a jelenséget.



Fogtam egy üres tálkát, beleöntöttem a pépesített "húst", beledobtam a 2 tojást (héja nélkül), sóztam, fűszereztem, ment bele egy kevéske fokhagyma. Továbbá belelöktem egy bevizezett kis szelet kenyeret, amiből előtte jól kifacsartam a nedvességet. Jól elkevertem a tartó tartalmát, végül kézzel is nekiestem. Az ájulás kerülgetett a szagtól... bocsánat, az illattól.:)



A masszát golyókká formáltam, már amennyire lehetett. Túl hígnak éreztem, ezért csak úgy dobáltam bele marékkal a zsemlemorzsát, míg jónak nem gondoltam. Azt hiszem kihoztam belőle amit lehetett.



Szépen beledobáltam a golyócskákat az olajba, közben nekiláttam az itt már jól ismert köretemnek.





Egy kis ízelítő a kész termékből:



Aztán jöhet a csodálatos tálalás:

Demonchild féle káposztáskocka

Hozzávalók:

- 1 nagy büdös káposzta (én mondjuk csak a felét használtam fel)
- 1 fél, v egy egész csomag tészta
- só és bors
- 1 kis cukor

Valójában nincs ebben semmi extra, de életemben először készítettem el egy ilyet.:)

Vettem egy nagy büdös káposztát, meg egy zacskó tésztát. A káposztát még meg is szagoltam, mint a filmekben, h jó-e, majd fizetés után megkérdeztem, h friss-e. Mondták aznap jött. Meg is lepett ,h csak 300 forint volt, felkerekítve. Egy 1,8 kilós. A tészta is kijött 150-ből, mondom esetleg ha én csinálnám meg, olcsónak mondható majd a tanulópénz, ha elkureszolom. Gondoltam egyet, belőttem az Osibisát muzsikának, alapult vettem egy netes receptet és nekivágtam az ismeretlennek.

4,5 réteg levelet is letéptem erről a gumóról, majd kettévágtam és azokat felszeleteltem. Egy mély műanyagtartóba vágtam, besóztam, borsoztam, félórát állni hagytam, felráztam.





Közben elkezdtem főzni a tésztát. Életemben másodjára. Most már tettem bele olajat is, sót, meg delikátot. Bevallom ez a forrástól számított dolog engem összezavart, ezért pár perc után beleszórtam a hozzávalókat a főzetbe. Úszott is az olaj a felszínen. Végül rácsaptam a fedőt, mikor kész volt (meg persze közben is puhítottam alatta), a lefolyó felett kiöntöttem a vizet belőle, megbillentve a fedőt, majd hagytam ebben a tésztát, amiben elkészült. Frankón megsütöttem a káposztát, mondjuk kicsit megégett a lábas alja. Annyira sercegett, h gondoltam kifogyott az olaj alóla. Már ott tartottam, h vízzel hígítom fel, de mondom az az életben nem párolog el belőle. Végül jól tettem, mert mikor cukorral megszórtam , egész jól megpirítódott abban, kellemes ízt adva neki.



A tálalás sem mindegy, főleg ha szexis vacsoravendégünk van.