Az OLDaLON CSAK VALÓS, ELKÉSZÍTHETŐ, ÉS ELFoGyASZTHAtó ÉteLEK REcEPTJeI SzEREPELNeK!!!

2012. július 31., kedd

Demonchild féle sajtos túrókrémmel töltött paprikák

Hozzávalók:

6 nagyobb tölteni való paprika
50 dkg túró
20 dkg krémsajt
2 db tojás
1 fej vöröshagyma
2 gerezd fokhagyma
petrezselyem (ezt kihagytam)
olaj
bors
majoranna
rozmaring
bazsalikom
kevés sajt

A túrót tálkába tesszük, villával áttörjük, majd mehet bele a krémsajt, tojás, apróra vágott hagyma, fokhagyma, s jöhet a fűszerezés. Itt mindenki annyit tesz bele, amennyit akar. A sóra kicsit ráerősíthettem volna.



















Ha kész a töltelék, akkor egy tepsit, vagy egy jénait kiolajozunk, a töltelékkel megtöltjük a félbevágott, kimagozott paprikákat, jöhet rá egy kis reszelt sajt, néhány csepp olaj és előmelegített sütőben, 200 fokon sütjük, kb. 20 percig. Igazából addig, míg a teteje meg nem pirul.




Demonchild féle Bolero szelet

Leírom a hozzávalókat, bár én fele arányban használtam őket, mert egy kisebb jénaiban készítettem el ezt az édességet.

Piskótához

4 tojás (2 tojást használtam)
20 dkg cukor (10 dkg cukrot használtam, ami 5 evőkanálnyit jelent)
1 dl tej (fél dl tejet használtam)
1 dl napraforgó olaj (fél dl olajat használtam)
1 cs sütőpor (fél csomag sütőport használtam, de lehet belement egy egész :))
20 dkg liszt (10 dkg lisztet használtam, ami 5 evőkanálnyit jelent)
1 nagy pohár 20 %-os tejföj (1 kisebb pohár tejfölt használtam)
2 ek porcukor (1 evőkanál porcukrot használtam)

Zseléhez:

20 dkg cukor (10 dkg cukrot használtam, ami 5 evőkanálnyit jelent)
2 cs vaníliás pudingpor (1 csomag vaníliás pudingport használtam)
7 dl víz (3 dl körüli vizet használtam)
1 cs Boleró italpor (itt nem változtattam, 1 csomag Boleró italpor ment bele)

Szokás szerint a tojás fehérjének és sárgájának szétválasztásával nem foglalkoztam. A tojások, a cukor, a tej, az olaj, a sütőpor és a liszt ment egy tálkába, amit robotgéppel elkevertem. A tejfölt a porcukorral kell "pároztatni", de az csak a piskóta megsülése és kihülése után kerül fel.

Míg sül a piskóta, jöhet a zselé!
Egy kisebb lábasba öntöttem a cukrot, a pudingport, a Boleró italport és a vizet. Ezt felfőztem. Nem hittem a massza sikerében, így hozzáöntöttem egy kis tortazselét, ami nem is kellett volna.

A piskótát megkenjük a porcukros tejföllel, majd mehet rá a zselé. Azért nem lett a zselém olyan szépen, egyenletesen elkenve a tetején, mert hamarabb elkészült és összeállt. Viszont az íze kifogástalan! Ránézésre a piskóta nem szokványos. A tej, vagy az élesztő arányát ronthattam el, de így is kiváló volt. Elvileg mehetne egy órára a hűtőbe, de mi már melegen fogyasztottuk.



2012. július 27., péntek

Demonchild pénteki menüje

Egyszerű, az biztos és teljesen nagyszerű!

Hozzávalók:

bármilyen hús
liszt
tojás
zsemlemorzsa
olaj


Köret:

(Sült)krumpli
uborkasaláta: pár bejegyzéssel visszább ott van az a drága recept

A húst lisztbe, felvert tojásba (csipet sóval), majd zsemlemorzsába forgatjuk és mehet is a forró olajba. Tanács: Tényleg legyen forró az az olaj és panírozás közben ne álljon sokat a tojásban. Ja és nem árt megsózni a húst, mert azt most megint kifelejtettem. :)

A folyamat:



















 HAIL, MIGHTY RÁNTOTT HÚS!



















 Fistbang a krumpliért!

























 Közben megjött a Satanic Rescue Team is:



















 Lehet tálalni!



















Általában csinálok hozzá valami mártást is, főként tartárt, de most azzal nem vesződtem! Elég volt az uborkasaláta.

2012. július 25., szerda

George Clooney a Demonchild menüjét eszi: Pörkölt galuskával

Az oldal indulásakor nem is álmodoztunk arról, hogy valaha is hírességek fogják kóstolni főztünket, vagy éppen elkészítik azokat receptjeink alapján, erre nemrég lencsevégre kapták, ahogy Mr. Clooney a Martini-t félretéve egy Demonchild féle menüt eszik, ami nem más, mint pörkölt galuskával. Bevallom, kicsit meghatódtam! Váljék egészségére és mindenkinek!


Demonchild féle szilvás gombóc

Ez most tényleg egyszerű lesz! Egyszerű, mert fagyasztott termékkel dolgoztam. :)

Hozzávalók:

Fagyasztott szilvás gombóc
víz

vaj
zsemlemorzsa
porcukor

Egy edényben vizet forralunk és forrás közben beledobáljuk a gombócokat. Akkor lesz kész, mikor feljönnek a felszínre. Ilyenkor leszűrjük, hideg vízzel leöblítjük.



















 Közben egy kis vajon megpirítjuk a zsemlemorzsát és ebben fogjuk meggörgetni a gombócokat. Porcukorral lehintve tálaljuk.



2012. július 17., kedd

A 100. bejegyzés! Demonchild féle tepsis pizza X. felvonás

Eljött hát a 100. bejegyzés ideje! Vegyes ételek születtek évek során, s előfordult, hogy egy étel többféleképp is napvilágot látott. Jelen esetben is egy ilyenről van szó! Most a szósz az újdonság, illetve olyan jól nézett ki, hogy vétek lett volna nem lefotózni és közreadni a publikum számára.

Hozzávalók:

A pizzatésztához:

30 dkg liszt
2,5 dkg élesztő
2 deci tej
egy kevés cukor

1 evőkanál olaj

Továbbra is a legegyszerűbb pizzagyártási recepttel töröm az utat! A liszthez hozzáadok egy kevés sót, cukrot, 1 evőkanál olajat, közben langyos, cukrozott tejben felfuttatom az élesztőt, amit végül a liszthez öntök. Ezt jól elkeverem, szükség esetén liszttel szitálgatom, hogy ne legyen túl ragadós, majd kiolajozott tepsibe nyújtom. A prodecedúra közben nem árt lisztes, olajos kézzel dolgozni. A feltét tetszés szerint.

A szósz:

2 konzerv sűrített paradicsomot használtam (2-szer 70 gramm)
egy közepes hagyma
egy gerezd fokhagyma

bors
oregánó
cukor

A hagymát üvegesre pirítom kevés olajon, hozzáöntöm a 2 konzerves paradicsomot, mehet bele a gerezd fokhagyma, só, cukor, bors, oregánó és kicsit felforralom. Persze a paradicsomot higítani kellett egy kevés vízzel. Voltaképp futotta annyira, h megkenjem vele rendesen a pizza tetejét.


Demonchild féle "A világ legjobb uborkasalátája"

Mindig is kedveltem a menzás uborkasalátákat és ez a recept totál visszaadta a már fiatalon megkedvelt ízeket. Lehet higítani is, de nekem így tökéletes, ahogy van!

Hozzávalók:

60 dkg uborka, vagy amennyi van
2 evőkanál cukor
1 kiskanál  só
1 evőkanál ecet
1 gerezd fokhagyma

Az uborkákat megmossuk, apró karikákra pusztítjuk őket, hozzáadjuk a sót, cukrot, ecetet és a fokhagymát. Kész is! :) Nem sok leve lesz, de én nem is hiányolom. Persze adhatunk hozzá vizet is.
Mikor kiveszem a hűtőből, én szoktam hozzáadni tejfölt is. Úgy sem utolsó!