Az OLDaLON CSAK VALÓS, ELKÉSZÍTHETŐ, ÉS ELFoGyASZTHAtó ÉteLEK REcEPTJeI SzEREPELNeK!!!

2017. március 29., szerda

Demonchild féle sárgaborsófőzelék sertéspörkölttel

A '80-as, '90-es évek menzáinak egyik legsármosabb főszereplőjét én nem voltam rest elkészíteni.

Hozzávalók:

50 dkg sertéshús
1 nagy vöröshagyma

bors
fűszerkömény
fűszerpaprika
1 zacskó (fél kilós) sárgaborsó

A pörkölt már fejből megy mindenkinek, remélem.:)
Az apróra vágott hagymát olajon megdinsztelem, aztán mehet rá a felkockázott hús. Nem megsütöm/megfőzöm, hanem csak hagyom, hogy a darabkák minden oldala megkapja azt a jó, jellegzetes fehér színét, majd leveszem a tűzről és hozzákeverem a pirospaprikát és felöntöm annyi vízzel, amennyivel tetszik (attól függ, hogy ki mennyi lével szereti). Lehet sózni, borsozni, egyéb fűszerekkel megszórni.
Fedő alatt, takaréklángon másfél órán át főztem.

A sárgaborsót beáztattam vagy 2 órára. Hagymát, fokhagymát dinsztelünk egy kis olajon, majd rádobjuk a sárgaborsót, amiről leöntöttük a vizet, amiben előzőleg ázott. Elkeverjük a hagymával, majd felöntjük annyi vízzel, amennyi ellepi, sózzuk, borsozzuk és fedő alatt főzzük. Mikor megpuhult (40 perc körül), átpasszírozzuk, ha nem akarjuk (túl) szemesen. Adhatunk hozzá fűszerpaprikát is.



Lehet nosztalgiázni!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése