Az OLDaLON CSAK VALÓS, ELKÉSZÍTHETŐ, ÉS ELFoGyASZTHAtó ÉteLEK REcEPTJeI SzEREPELNeK!!!

2013. november 14., csütörtök

Demonchild féle Pupusas

A tegnapi tökölést ma helyre kellett hoznom! Szerencsére egy kedves barátom bedobott egy remek receptötletet, ami igen csak über kaja lett! No, de lássuk!

Hozzávalók:

A tésztához:

30 dkg liszt
1 tk sütőpor
1 tk só
fél dl olaj
1,2 deci víz

A töltelékhez:

2 evőkanál tejföl (én hárommal csináltam)
10 dkg reszelt sajt
2 evőkanálnyi apróra vágott sonka (vagy amit akarunk)
1 evőkanálnyi bacon, megpirítva (ezt kihagytam)
1 paprika, apróra vágva
1 fél hagyma, apróra vágva
2 gerezd fokhagyma

bors

A tésztához való alapanyagokat "összemixeljük" egy tálban. Jól összedolgozzuk, aztán pihenni hagyjuk. Én valszeg kevés lisztet használtam vagy csak rosszul nyújtottam a tésztát, mert az előírt 6 helyett csak 4 cipót kaptam.
A tésztának elég annyi pihenési idő, mely alatt elkészítjük a tölteléket.

A töltelék:

Az apró darabokra vágott, lereszelt dolgokat szintén egy tálkába tesszük, megy rá a só, bors, sajt, tejföl, stb. és jól eldolgozzuk.
















Ezután elővesszük a tésztát és kinyújtjuk, majd megtöltjük a töltelékkel és összegöngyöljük, összecsípjük, felhajtjuk vagy ahogy tetszik. :)
















Ha kész, akkor megsütjük forró serpenyőben, olaj nélkül. Én kb. mindkét oldalát 4, 5 percig sütöttem.

















Szevasztok, héj!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése