Az OLDaLON CSAK VALÓS, ELKÉSZÍTHETŐ, ÉS ELFoGyASZTHAtó ÉteLEK REcEPTJeI SzEREPELNeK!!!

2012. május 31., csütörtök

Demonchild féle hagymás virslisaláta

Hozzávalók

4 pár virsli (2-t használtam)
2 fej vöröshagyma
só ízlés szerint
szemes bors ízlés szerint
cukor ízlés szerint
ecet ízlés szerint
olaj ízlés szerint
petrezselyemzöld ízlés szerint (ez kimaradt)

Az egyik hagymát apró csíkokra vágtam, a másikat  vékony karikákra. Rászórunk egy mokkáskanálnyi sót, két evőkanálnyi cukrot és jól összekeverjük.10 percig állni hagyom, majd borsozzuk, hozzáadunk 2 evőkanálnyi ecetet, egy evőkanálnyi olajat, felöntjük két deciliter vízzel és belekarikázzuk a virslit. Tehetünk még bele egy evőkanálnyi, apróra vágott petrezselymet is, de én ezt kihagytam, hiányában.
Innentől fogva már csak hűtőbe kell tennünk, pár órára és fogyasztható is.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése